Nagy Gyöngyi monográfiája arra vállalkozott, hogy a huszadik század első harmadának nőmozgalmainak narratíváját politikailag árnyaltabb színben tüntesse fel. A történész szerző a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének 1918 és 1946 közötti történetét vázolja fel részletekbe menően. A levéltári kutatások, korabeli dokumentumokon és sajtóanyagon nyugvó kutatás tétje tehát abban keresendő, hogy milyen nőmozgalmakat találunk a korszak Magyarországán, s e nőmozgalmak hogyan pozicionálták magukat, hogyan viszonyultak a velük kortárs keresztény-konzervatív kurzushoz, milyen feladatot találtak maguknak, milyen hitvallás, milyen értékrend határozta meg a tevékenységüket. Miklós Péter kiemeli, hogy Nagy Gyöngyi munkája azért tekinthető hiánypótlónak, mivel a feminizmust hagyományosan liberális, baloldali mozgalomként szokták tárgyalni, azonban a Bethlen-korszak idején azt látni, hogy a konzervatív nők és asszonyok sem maradtak tétlenek: tömörülni kezdtek, saját célt fogalmaztak meg, és noha a keresztény-konzervatív kurzus alapvetően patriarchális berendezkedésű volt, az ideológiailag konform női mozgalmak is megtalálták benne a maguk helyét. A monográfia bevezető fejezete után a forrásokat és a módszertant ismerteti meg olvasóival a szerző, majd a MANSz megalakulásáról és világképéről tudhatunk meg többet. Legyen szó az alapszabályról, a fiókszervezetekről, a szakosztályokról és a gyűlésekről, a szerző nem mulaszt el egyetlen aspektust sem.