Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
21%
Teljes leírás
Hogyan vált Bernie Ecclestone egy szegély ipswichi halász fiából milliárdossá, a Forma-1 mindenható urává? Milyen botrányok kísérték az "éles eszű", "könyörtelen" és "rafinált" jelzőkkel illetett Ecclestone életét, aki saját magáról is azt mondta egyszer: "Nem vagyok egy angyal"? Ezen kérdésekre igyekszik válaszolni Tom Bower kötete, amely ígérete szerint minden kényes kérdést igyekszik tárgyalni. Mit lehet tudni családjáról és gyermekkoráról? Miért hagyta abba a tanulást tizenhat évesen, és kezdett dolgozni egy gázüzemben? Hogyan "fertőzte meg" már ekkor a benzingőz, és kezdett motorversenyezni? Hogyan kezdett szabadidejében motoralkatrészekkel és használt motorokkal üzletelni? Hogyan alapított első üzlettársával, Fred Comptonnal közös motorkerékpár forgalmazó céget, miként vásárolta meg társa részesedését, és tette a céget Nagy-Britannia legnagyobb motorkerékpár kereskedő hálózatává? Miért üzletelt és barátkozott bűnözőkkel, egyéb kétes alakokkal? Hogyan kóstolt bele az autóversenyzésbe, majd lett inkább más versenyzők menedzsere? Hogy vette meg első Forma-1-es csapatát, majd a Brabhamet, amellyel első igazi sikereit aratta? Hogyan alapította meg más istállótulajdonosokkal közösen a Forma 1-es konstruktőrök szövetségét, a FOCA-t, majd indított harcot a FIA ellen a kereskedelmi jogokért? Hogyan vásárolta fel gyakorlatilag a Forma-1-et, és milyen vitatható ügyei voltak, miközben egyre nagyobb vagyonra tett szert? Hogyan látják őt a sportág további szereplői? És milyen botrányok övezik a magánéletét? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszol a könyv. A fekete-fehér fotómelléklettel ellátott kötet jegyzetekkel, valamint név- és tárgymutatóval zárul. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Bower, Tom (1946-)

Bernie Ecclestone titkos élete

Raktári szám: 9789633041000
Borító ár
3 900 Ft
Aktuális online ár
3 081 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bower, Tom (1946-)
ISBN
9789633041000
Egyéb szerzőség
Babulák Sándor, M. (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2012
Méret
21 cm
Kiadó
HVG Kv.
Cikkszám
3000253784

Darabszám