Szoktuk mondani, szűkösen szóló költők akárha eleve csak válogatott verseiket írnák meg, avagy tennék közzé. Halmosi Sándor szigorú alkotói ethosza is ezt a hatást kelti; ugyanakkor negyedszázados poétikai kultúrája mára elégséges terjedelembe öltözködött ahhoz, hogy a megszűrt anyagot is tovább rostálhassa. A Belülről horzsol című – úgyszólván ünnepi – összeállítás ennek jegyében a filigránabb, szentenciózusabb szövegeket fűzi aranyszálra. A sűrítések és rátalálások költészeti eszközrendje egyszerre szolgálja a betűk és a befogadók üdvösséget. „Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Pál római levele (9,16) fogalmaz így, a végső kegyelem természetére intve. A könyvet záró kétsoros a bibliai akusztikából friss belátást bont ki: „A fókusz teszi. / Nem a futás.” A mű lezárul, a sors megnyílik. Hogy az olvasati fókusz kinek-kinek magára vonatkoztatható távlatokat nyithasson. Halmosi Sándor lírája jószerével a kezdetektől az apokalipszis és az aranykor esztétikáját hangolja össze. Jelen kötet pedig a teljes életműre üt cizellált pecsétet. A kisszerkezetek honfoglalása a lapokon a papír világosságából is épp meghagy annyit, hogy láthatóvá váljék – nemcsak tisztán, de megtisztítóan is –, amint két vers között elszabadul a menny. Halmai Tamás