Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Balázs Pali előadóművész, dalszerző, Fonogram-díjas énekes elérkezett pályájának 25. esztendejéhez, és úgy érezte, hogy a negyedszázados színpadi jelenlét okán összegeznie kell mindazt, amit ezidáig elért életében. Az újságíró szerző, Sándor András formálta kötetté az énekessel való beszélgetések, interjúk anyagát. Ekként ismerhetik meg az előadóművész hívei, azt a pályát, amelyet a falusi kisfiú, aki életének első négy esztendejét a telekgerendási tanyán töltötte bejárt napjainkig. Balázs Pali "mert nagyot álmodni" és amikor 14 esztendős korában eljutott egy békéscsabai rock koncertre elhatározta, hogy barátaival zenekart alapít, és az éneklésnek, zenélésnek szenteli életét. 1999-ben a világhírű lemezkiadó, az EMI "vette védőszárnyai" alá, és ekkor három albuma jelent meg, ezután már ismert jelenség lett a hazai könnyűzenei életben. Göndör fürtjei védjegyévé váltak, s bár, amint az a kötetben is olvasható sokan bírálták, támadták stílusát, erős akarattal mindig le tudta győzni irigyeit, ellenlábasait. A 2010-es évek elején saját lemezkiadót alapított, ahol mára már a 14. albumát jelentette meg, az egyik kereskedelmi televízió csatornáján látható, önálló műsora, a Zenés Randevú, nézők ezreit szögezi a készülékek elé, az ország 24 vidéki rádiójában Romantikus Party címmel rendszeres zenei összeállítással szórakoztatja a hallgatókat. Eközben folyamatosan járja zenekarával, a Balázs Pali Live Banddel az országot, örömet okozva azokon a vidéki településeken, amelyeknek lakói nem tudnak eljutni a koncertjeire. Egy szerény és erős akaratú férfi képe körvonalazódik a kötet lapjain, amelyet diszkográfia és az előadóművészt ábrázoló színes fotómelléklet egészít ki. Az énekes hívei bizonyára keresni fogják a kedvencükről szóló könyvet, nekik ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Sándor András (1979-)

Balázs Pali: Amiről 20 évig nem beszéltem

Raktári szám: 9786155104817
Borító ár
3 699 Ft
Aktuális online ár
2 774 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Sándor András (1979-)
ISBN
9786155104817
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
240 p., [16] t. : ill., főként színes ; 20 cm
Kiadó
Art Nouveau
Cikkszám
3000255235
Alcím
amiről 20 évig nem beszéltem...

Darabszám