A szerző Krúdy Gyula 1894 és 1902 között keletkezett korai műveit veszi górcső alá, mégpedig a spirituális, vallási, transzcendens motívumok mélystruktúráinak fölfedése céljából, és vallástörténeti, etnográfiai nézőpontból. Voltaképp a Krúdy-figurák mögül fölsejlő hiedelemélményeket kutatja, meg azt is, hogy ezek a lények – mint az például az útonjáró – mi módon hatottak a később megalkotott Krúdy-hősökre, Szindbád vagy Rezeda Kázmér alakjának megformálására. H. Balogh Gyula leszögezi, az íróra általában jellemző a természetfelettire való nyitottság; szövegeiben gyakoriak a transzcendens motívumok, a vallásos viselkedésminták, a néphit és a babonaság elemei.