Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
A francia régész első magyarul megjelenő könyve nem csupán az emberiség évezredes, homályba veszett történetébe vezeti be az érdeklődő olvasókat, hanem alapvető filozófiai kérdéseket is feltesz a tudományos tények megbízhatóságát, a tudós közösségek szerepét illetően, miközben ontológiai fejtegetései az élet és a halál örök körfogása felett töprengenek. Ludovic Slimak azzal írta be nevét a világhíres régészek sorába, hogy csapatával együtt a Homo Sapiens első ismert európai megtelepedési hullámát a bevett és tudományosan elfogadott 42 ezer évről 54 ezer évvel ezelőttre tudta módosítani. A régész és csapata a Rhône-völgyi Grotte Mandrin-barlangban talált rá azokra a gyermekektől származó fogakra (szám szerint kilencre), melyek 100 és 40 ezer évvel ezelőtt a barlangban élt emberektől származtak. A korábban elfogadott kronológia és forgatókönyv szerint a Neander-völgyiek 42 ezer évvel ezelőttig, a Homo Sapiens felbukkanásáig népesítették be Európát, azonban az eredmények alapján világossá vált, hogy a Sapiensek jóval korábban megjelentek, s úgy tűnik, a Neander-völgyiekkel jól megfértek.
Slimak, Ludovic (1973-)

Az utolsó Neander-völgyi

Borító ár
6 990 Ft
Aktuális online ár
5 382 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Slimak, Ludovic (1973-)
ISBN
9789631370096
Egyéb szerzőség
Szende Gabriella (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2024
Méret
267 o.
Kiadó
Corvina
Cikkszám
3001085302
Alcím
hogyan halnak meg az emberek?

Darabszám