A kötet tizennégy sci-fi novellája a környezetét pusztító emberről és tetteinek következményeiről szól; vagyis arról, milyen a normális földi élet utolsó másodperceinek ziháló légzése. Az űr dalai című írás a Nap monológja. Az égitest beragyogja a galaxist, meleget ad, életet teremt, így elégedetten szemléli a művét. Mindaddig, amíg megjelenik a lény, aki nem elégszik meg a Nap melegével, de mindent ki akar sajátítani a maga számára, akit „önnön szenvedélye éltet”. A Nap rémülten figyeli, ahogy a lény földúlja, tönkreteszi a környezetét. És amikor már élhetetlenné válik a Föld, és a lény új bolygóra telepedne át, a Nap fölrobban, széthullik, megszűnik az élet forrása lenni. A Távlatok című kettős novella a közeli jövőben játszódik, amikor az emberek lakta Zedna bolygó felé egy hatalmas aszteroida közeledik.