Brassai Sámuel tiszteletében nőttem fel, de sokáig csak róla olvastam és tőle semmit. Amikor aztán, hosszú évek leforgása alatt, minden Brassai-íráson átrágtam magam, ami egyáltalán elolvasható, s elhatároztam, hogy írni fogok róla, nem az anyag sokfélesége okozott gondot, hanem a műfaj, amelyben Brassai Sámuel élete es életműve felidézhető. Nagymonográfiát, hozzá méltót, csak tudományos munkaközösség tudna írni, hiszen ki ért ma úgy a matematikához, mint a nyelvészethez, a közgazdasághoz úgy, mint a zenéhez. Ha regénybe foglalnám életét, sok tudományos anyagot kellene mellőznöm, s előtérbe kerülne a rigolyás agglegény, anekdoták hőse, háttérbe az utolsó erdélyi polihisztor. Töprengéseim közben jött segítségemre Kőváry László azzal a meghatározásával, hogy Brassai Sámuel tíz nyelvet tudott, tíz tudományágat műveit, száz évet élt. Ez a tízes koordináta-rendszer tudja összefogni az ő matuzsálemi életét, ismereteinek széteső töredékeit. Brassai-montázs, Brassai-breviárium, mozaikkövekből összerakott Brassai-portré — erről van tehát szó. Száz dokumentum és történet, mindaz, ami Brassaiból ma élő. Tudományos szövegek és kommentárok, lábjegyzetekkel súlyosbítva, kortársi visszaemlékezések és anekdoták is tarkítják a képet, hiszen ezek nélkül Brassai nem volna „bácsi”.