Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Ezúttal drámákkal jelentkezik az erdélyi magyar műszaki értelmiségi, író és politikus, Varga Gábor. A kötet a személyes hangú előszót követően hét színdarabot tartalmaz. Elsőként a Szerzetesek című, rövidebb "színpadi látomás" olvasható, melyet a szerző még a hetvenes évek elején, temesvári műegyetemistaként írt, s amelyet annak idején olvasószínházként be is mutattak az Ady Endre Irodalmi Körben. Ezt követi a Tábornokok című, tizenegy képben bemutatott történelmi dráma, amely az aradi várbörtönben játszódik, egy nappal a tizenhármak kivégzése előtt, s Damjanichon és Nagy-Sándor Józsefen kívül fontos szerepe van a vár kapitányának, Howinger Aloisnak is. A disputa Pázmány Péter esztergomi érsek és Alvinczy István kálvinista prédikátor 1637. márciusi hitvitáját dolgozza fel, majd A hatodik ostrom című "szabálytalan filmkrónika" következik, Várad 1660-as ostromáról. Az 1497-ben játszódó Farsangvárásban Machiavelli, Botticelli és Savonarola is feltűnik, majd ezt követi A várépítő, mely Kőműves Kelemen "tanulságos tusakodását" mutatja be. A kötetet a napjainkban játszódó Kályhabúcsúztató zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Varga Gábor (1948-)

Az üres tér dicsérete

Borító ár
2 700 Ft
Aktuális online ár
2 160 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Varga Gábor (1948-)
ISBN
9789732611562
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
21 cm
Kiadó
Kriterion
Cikkszám
3001030589
Alcím
színpadi látomások

Darabszám