Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
5%
Teljes leírás
Bár annak idején az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a kor elvárásainak megfelelően rendezte a nemzetközi magánjogot, az azóta bekövetkezett változások, leginkább a hazánk uniós csatlakozása óta történtek indokolttá tették egy új szabályozás megalkotását. Így kezdődött az a hosszú kodifikációs folyamat, a Vékás Lajos professzor vezette Kodifikációs Bizottság koordinálásával, melynek köszönhetően megszületett az új nemzetközi magánjogi kódex javaslatszövege, és amelyet időközben, 2016 decemberében a kormány be is nyújtott. Jelen, Berke Barna és Nemessányi Zoltán által szerkesztett kötetben a kodifikációs munka során keletkezett előtanulmányok látnak napvilágot, az előkészítésben közreműködő jogtudósok, elismert gyakorlati szaktekintélyek és a különböző hivatásrendek képviselői tollából. Martonyi János volt külügyminiszter, a Kodifikációs Bizottság tagjának bevezetője után egyebek mellett olyan témákról esik szó az egyes előtanulmányokban, mint a törvény szerkezete és általános részi kérdései, az uniós tagállamok szabályozástechnikai megoldásai a nemzeti jog, valamint az uniós jog viszonyának rendezésére, a jogi személyek a nemzetközi kollíziós magánjogban, a kulturális javak speciális védelme, a választottbírósági szerződésre alkalmazandó jog meghatározása vagy a személyiségijog-sértések. A kötet szakemberek olvasmánya. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Az új nemzetközi magánjogi törvény alapjai

Borító ár
5 000 Ft
Aktuális online ár
4 750 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789632583051
Egyéb szerzőség
Berke Barna (1966-2021) (szerk.);Nemessányi Zoltán (1978-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
331 o. ; 24 cm
Kiadó
HVG-ORAC
Cikkszám
3001023460

Darabszám