Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Az Országházi séták című sorozat részeként jelenik meg ez az informatív, olvasmányos, igényes fényképekkel illusztrált művelődéstörténeti ismeretterjesztő munka, amely az országházi őrség történetének főbb fejezeteit fogalja össze. Az Országházat dióhéjban bemutató bevezető után az őrség létrejöttének történelmi hátterét vázolják fel a szerzők, visszanyúlva egészen a tizenkettedik századig, II. Béla uralkodásáig, hogy nagy vonalakban ívelve haladjanak az 1904-es belpolitikai válságig. Ez utóbbi okán merült fel az igény egy képviselőházi őrség létrehozására, Tisza István miniszterelnöksége alatt. Ez volt a képviselőházi őrség első, 1912-1918 közti szakasza, amelyet a második követett 1920-tól 1944/45-ig. A folytatásban egy-egy rész foglalkozik az őrség 1945-49 közti "új szerkezetű és szellemiségű" Parlamentet szolgáló formációjával, majd az 1949-1989 közi négy évtizeddel, amely a pártállam parlamenti őrségének időszakaként aposztrofálható, beleértve az Államvédelmi Hatóság Országházban szolgálatot teljesítő egységeit és a BM Kormányőrség országházi tevékenységét is. Ezután azt a folyamatot követhetjük nyomon, amelynek során az akkor Kormányőrség Köztársasági Őrezreddé, majd Országgyűlési Őrséggé alakult (1990-2012). Az utolsó szakaszban esik szó ez utóbbi önálló testületté alakulásáról, az Őrség egyenruhájáról és díszelgési módjairól. A kiadványt irodalom és képjegyzék zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Fróna Imre

Az Országgyűlési Őrség

Borító ár
3 600 Ft
Aktuális online ár
2 700 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Fróna Imre
ISBN
9786155948909
Egyéb szerzőség
Pólya-Pető Dávid (fotó);Bellavics István (szerk.);Gyurgyák János (1956-) (szerk.);Kerekes Margit (szerk.);Az Országgyűlés Hivatala (Budapest) (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2023
Méret
143 o.
Kiadó
Országház Kvk.
Cikkszám
3001078221
Sorozatcím
Országházi séták ; 2416-1594

Darabszám