Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Manapság szinte már nincs olyan család, ahol ne lenne valaki érintett a rákbetegségben. A napló írója, Schafner Ágnes negyvenéves korában szembesült a sokkoló diagnózissal, hogy rákja van. A melleiben kitapogatott csomók miatt ment el orvoshoz, de akkor már szinte bizonyos volt abban, hogy lesújtott rá ez az ijesztő és többnyire halálos végkimenetelű betegség. Ágnes azonban kemény asszony, aki úgy döntött felveszi a harcot azzal a „szörnyeteggel”, amely beköltözött a testébe. A „most vagyok” „mantrával” biztatta magát nap, mint nap, amikor a kemoterápiás kezelések után egyre rosszabbul volt majd a hajától is meg kellett válnia. Úgy döntött, hogy rövid távú célt tűz ki maga elé, mindig csak egy napot akart átélni és túlélni, és ez a „technika” egyre nagyobb sikert hozott a számára. Amikor már csonkolták a melleit egyre biztosabban tekintett a jövő felé, és ebben a hitében orvosai és családtagjai is megerősítették. Ez időben azonban unokatestvérét, Kárment kellett elveszítenie, szintén rákbetegségben. A vele folytatott beszélgetések is arról győzték meg, hogy hinni kell a gyógyulásban, át kell állítani az elmét arra a vágányra, amely a pozitív gondolkodás segítségével megalapozza a rákbetegségből való felépülést. Ami Karmennek nem sikerült, mert nem volt benne elég lelkierő ehhez, az sikerült Ágnesnek, mert napról napra jobban érezte magát és, amikor eljutott odáig, hogy helyreállító, plasztikai műtéttel varázsolják vissza melleinek formáját, már biztosan érezte, tudta, hogy leküzdötte a gyilkos betegséget. Egy bátor és életigenlő, rákbeteg nő naplóját tartja kezében az olvasó, az ő gyógyulásának sikeres története, sokaknak adhat erőt, akik hasonló betegséggel küzdenek, elsősorban nekik fontos ajánlani, de szélesebb körben is érdemes felhívni a nők figyelmét a kötetre, mert szükséges lenne mindenkinek megtenni a preventív intézkedéseket. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Schafner Ágnes (1972-)

Az ördög amikor beköltözik a testbe - Egy rákbeteg naplója

Borító ár
4 050 Ft
Aktuális online ár
3 038 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Schafner Ágnes (1972-)
ISBN
9783990108963
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2019
Méret
186 p. : ill. ; 20 cm
Kiadó
Novum Pocket
Cikkszám
3001047711
Alcím
egy rákbeteg naplója

Darabszám