Szedő Tibor az elmúlt fél évtizedben Az ölelés sziklájával együtt hat verses kötetet adott közre, ezek sora pedig jól láthatóan dokumentálja, miként válhat a hangját kereső amatőr verselőből poétikus látomásokban, a világot szóképekben megragadó igazi költő. Kiutat talált a kezdők bizonytalanságából, és az önkifejezés vágyán túl föltáplálta magában a világ megértésének vágyát és a látottak finoman árnyalatos, ám hatásos megfogalmazásának képességét. Verselésének szembetűnő jegye a képgazdagság, a poétikus eszközök változatosságukban adekvát jelentésessége; ahogyan például magáról ír: „csillagok mécsesei / gyúlnak szívemben / ráncot vet homlokomra / az idő / gondolatokat aratok / a sorok medrében” (üstökös).