Az egykori kormányfő nem kevesebbre vállalkozik legújabb könyvében, mint hogy megtalálja az Isten nélküli abszolútumot, melyben Gyurcsány Ferenc – lévén a transzcendens változó már nem tekinthető meghatározó szereplőnek – az emberre ruházza mindazt a felelősséget, ami az élet értelmének megtalálásával, egy politikailag és társadalmilag kollektíve működő rendszer kialakításával és fenntartásával jár. Ehhez a normarendszer időtálló volta lenne vagy éppen lett volna szükséges, ami – tudjuk meg a kötet vonatkozó fejezetéből – éppen a posztmodern politizálás és a post truth időszakának kihívásaira adott inadekvát válaszok miatt vesztette érvényét; nincs ugyanis egy olyan biztosnak elfogadott igazodási pont, amely képes lenne meghatározni, hogy merre tartson a magát érzékenynek, szabadnak, elfogadónak és nyitottnak gondoló polgári demokrácia. Azonban addig is, amíg könyvében Gyurcsány Ferenc eljut a modern nyugati demokráciák felemelkedését és válságát tárgyaló fejezetéhez, olyan politikafilozófiai, sőt, metafizikai kérdéseket tárgyal, mint a jó és a rossz, a felelősség kérdése, a szabadság és az egyenlőség, a civilizációk és a kultúra kapcsolat, melynek során az ókori államoktól kezdve egészen a keresztény és szekuláris államokig bezárólag vázol fel egy izgalmas tipológiai sort.