Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Ozaki Kaori mangája a kiskamaszok bonyolult érzelmi világát tárja az olvasók elé. A romantikus és drámai történet nemcsak a fiatalok titkairól, lassan bontakozó szerelméről szól, hanem ezzel együtt a felnőttvilág ellentmondásos oldaláról, a boldogság ígéretének illúziójáról. A történet egyik főszereplője a tizenegy éves Nanao Nacuru, aki még kisfiúként veszítette el szeretett édesapját. Egészen fiatal kora óta megfogadta, hogy ha felnő, hivatásos focista lesz, s hogy ígéretét betartsa, azóta is keményen edz. Tokióból érkezett új iskolájába, ahol először egy idős bácsi edzette a fiúkat. Az öregúr helyére egy hivatásos edző került, akit viszont kemény és rámenős stílusa miatt Nacuru nem tudott rögtön megszeretni. Az érzelmi és testi érés, a kiskamasz pubertás megzavarja a fiú lelkét, akit egyre inkább a lányok kezdenek érdekelni. Közülük is, Szuzumura Rió, egy zárkózott és komoly lány. Vele Nacuru egy kóbor kismacska miatt kerül közelebbi kapcsolatba. Amikor azonban átmegy a lányhoz, kiderül, hogy a tizenkét éves Rió egyedül él kishúgával. Korábban apja és nagyapja nevelte őket, de az apa egy nap magára hagyta családját, a nagyapa pedig azóta meghalt.

Ozaki Kaori (1976-)

Az istenek hazudnak - manga

Borító ár
3 990 Ft
Kötött ár
3 591 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Ozaki Kaori (1976-)
ISBN
9789635669189
Egyéb szerzőség
Hornos Dániel (1992-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2025
Egyéb információk
207, [7] o.
Kiadás pontos dátuma
2025.07.18
Kiadó
Gabo
Cikkszám
3001094187

Darabszám