A Rák és az Oroszlán csillagképek határán született költőnkben mindig is voltak bizonyos garabonciás „vonások”, amelyek a néphit szerint jóra-rosszra hajlamosítanak; s hogy akárcsak a középkori fura vándordiákok, a mesebeli hármas útelágazásnál keresse a csak neki rendelt saját útját, melyet ha megtalál, folyamatos meglepetést okozva, szinte vihart kavaróan megjelenve, elvetve minden tabut szolgáltasson igazságot, felmutatva a dolgok színét fonákját. Erről az egész életét, alkotói tevékenységét, az irodalmi életbevaló sajátos berobbanását meghatározó útkeresésről írja: „Éber álomban álom ébren / kószálok sorsom útjain.” Előbbiek ellenére, Cseke J. Szabolcs könyveinek nem csupán személyes, hanem általános, mindenkihez szóló érvénye van; korunk változásait éppúgy nyomon követhetjük bennük, mint ahogy az életút állomásai is világosan kirajzolódnak előttünk. Ugyanazt a jelenséget, élethelyzetet az idő előrehaladtával, más-más látószögből szemléli, lépésről lépésre felülvizsgálva korábbi döntéseit, sors-eseményeit. Teszi mindezt életműve műfaji sokrétűsége ellenére is; az „értékteremtő értékmentés”, mint egyik ars poeticája jegyében – sajátos álomrealizmust teremtve, hogy „jelet hagyjon a jeltelen/ödő/ről” – „nyelv-Bibliánk”, anyanyelvünk segítségével; „a vers tele” ellenére is.