Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
2016 májusában a 2001-ben, kilencvennégy éves korában elhunyt Szigeti József domonkos rendi szerzetesre és kiváló tomista gondolkodóra emlékeztek egykori tanítványai, tisztelői és a rend tagjai. A megemlékezés különleges aktualitását adta, hogy a rend ugyancsak ebben az évben ünnepelte alapításának nyolcszázadik évfordulóját. Ehhez a jeles alkalomhoz kapcsolódóan, a rend iránti tiszteletüket is kifejezve, örömmel elevenítették fel Szigeti József atya életét, és főképpen azt a szellemi-lelki világot, amely meghatározta gondolkodását és lelkületét. Bár az akkori történelmi körülmények nem tették lehetővé, hogy az a szellemi és lelki gazdagság, az a mély lelkiség, mellyel rendelkezett, széles körben kifejthesse hatását, mégis volt egy kis tanítványi köre, amelynek tagjai részt kaphattak örökségéből. Az egyik tanítványa, Kudari Enikő, a Budai ciszterci Szent Imre Gimnázium latin-hittan szakos tanára szerkesztésében megjelenő kötet öt szerzője feleleveníti a szerzetesrendek feloszlatását, Szigeti atya hosszú börtönéveit és a nyilvános papi szolgálattól való eltiltását, amely megakadályozta abban, hogy élete folyamán sokaknak nyújthasson világosságot. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Az igazság szolgálatában - In mermoriam Szigeti József O.P.

Borító ár
2 800 Ft
Aktuális online ár
2 100 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789636628918
Egyéb szerzőség
Kudari Enikő (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
20 cm
Kiadó
Kairosz
Cikkszám
3001028985
Alcím
in memoriam Szigeti József O.P.

Darabszám