Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
"A történelem néhány hiányzó foltját fogom betömni" - ígéri magánkiadásban megjelenő kötetének bevezetőjében a fiatal szerző. Rozgonyi Zoltán valójában egy alternatív múltértelmezést nyújt, melyben szinte minden mindennel összefügg. Elsősorban internetes hivatkozásokra, valamint Máté Imre Yotengrit-köteteire alapozva foglalja össze azt, amit az emberiség, és benne a magyarság múltjáról gondol. A levezetést az élet keletkezésével kezdi: "Az élet úgy jött létre, hogy a vízben egy porszembe belecsapott a villám, ami elégett és ennek egy molekulájából létrejött a legelső egysejtű". Ehhez hasonló, meglehetősen zavaros fejtegetések következnek a magyar ősvallásról és a táltosokról, az őskort megelőző főbb történésekről, az indoeurópaiak és az ún. "ugor-ibér-maláj" nyelvcsalád közti háborúról, Atlantiszról vagy éppen a magyar történelem sorsfordulóiról. A kötet második felében elsősorban azt igyekszik bizonyítani, hogy Tolkien A Gyűrűk Ura című művének alapja valójában a magyar nép török elleni harca. Ennek jegyében a történet főbb szereplőit, helyszíneit és szimbólumait meg is felelteti a magyar és török megfelelőknek (pl.: a Gyűrű Szövetsége=Sárkányos Rend, Gondor=Magyar Birodalom, Mordor=Ottomán Birodalom, Vasudvard=Krími Tatár Kánság, Szauron=II. Mehmed, Hunyadi János=Denethor, Szméagol=Dugonics Titusz stb.). A néhány színes illusztrációval kísért, helyesírási, központozási és tördelési hibáktól hemzsegő kiadvány magánhasználatra ajánlott. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Rozgonyi Zoltán

Az igazság I/A - A legendák valóságalapjai

Aktuális online ár
3 272 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Rozgonyi Zoltán
ISBN
9789631260533
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
20 cm
Kiadó
Magánkiad.
Cikkszám
3001021726
Alcím
a legendák valóságalapja

Darabszám