Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Az ízléses kivitelben megjelent nagyalakú kötet a neves építész, Balázs Mihály munkásságába és alkotói hitvallásába enged bepillantást. Balázs Mihály nevéhez közel negyven megvalósult ház, elsősorban középület fűződik, melyek között olyan jelentős alkotásokat találunk, mint az 1999-ben átadott MATÁV Igazgatási Központ, amely alkotójának nemzetközi hírnevet szerzett, valamint Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs és Technológia Karának budapesti campusa, melyet 2004-ben vehettek birtokba az egyetemisták. De nem mehetünk el szó nélkül a 2010-re elkészült Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont mellett sem, amely monumentalitásával és légies vonalaival a tudás és az egyetemes humánum mellett síkra szálló szellemi ember szimbólumaként magasodik a táj fölé. A tudást és az elmélyült gondolkodást térré átalakító építészi elme rejtelmeibe engedett bepillantást Somogyi Krisztina könyve (200619058), amely monografikus alapossággal dolgozza fel Balázs Mihály munkásságának karakterjegyeit, miközben a könyvben közölt beszélgetések révén az ember sem tűnik el a falak mögött. Ezalkalommal Balázs Mihály személyes gondolatai, esszéisztikusan megfogalmazott gondolatfutamai játsszák a főszerepet.

Az építészet egy

Balázs Mihály (1955-)

Borító ár
19 000 Ft
Kötött ár
17 100 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Balázs Mihály (1955-)
ISBN
9786156744128
Egyéb szerzőség
Somogyi Krisztina (1969-) (szerk.);Ritter Dániel (1990-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2025
Egyéb információk
367 o.
Kiadás pontos dátuma
2025.12.15
Kiadó
Terc
Cikkszám
3001098465

Darabszám