A dél-koreai írónő regénye egy talán mindenkit foglalkoztató kérdés irodalmi kibontására vállalkozott: mi lenne, ha lehetőséget kapnánk arra, hogy visszatérjünk a múltunkba, és néhány órát eltöltsünk azokban az emlékekben, amelyek negatívan befolyásolták életünket. Hova mennénk vissza és mit változtatnánk meg, mit csinálnánk másként, legyen szó akár saját magunkról, akár a szeretteinkkel való viszonyunkról. Szong Judzsong regénye ezzel az ötlettel játszik el, és csinál belőle egy megható és tanulságos történetet, amelyet az emocionális húrokon játszó regények kedvelői semmi esetre se hagyjanak ki. A történet főszereplője egy sikeres írónő, aki az édesanyja elvesztése óta nem találja helyét a világban. A mindennapok kiüresedtek, a színek megfakultak, s mindaz, ami korábban örömet okozott Dzsivonnak, értelmetlennek tűnik; jelentésnélküli képek suhannak el az egyre inkább magába zárkózó nő szeme előtt, aki olyannyira átadja magát a lelki fájdalomnak, hogy szociális életének széthullása mellett már egészsége hanyatlásával is szembe kell néznie. Orvosai a modern nyugati módszerekkel próbálják visszarángatni a nőt a mindennapokba, de az altatók és különböző egyéb készítmények csak arra jók, hogy elodázzák az összeomlást. A megoldást egy váratlanul felbukkanó könyvesbolt jelentheti. Dzsivont már a bolt neve is megbabonázza: az Emlékek könyvesboltja. Belépbe még nagyobb meglepetésben lesz része, ugyanis egy hatalmas épületben találja magát, ahol a beláthatatlan magasságba nyúló falakon tömött sorokban saját emlékei sorakoznak vaskos kötetekbe kötve.