Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A thrillerével debütáló szerző a műfaj valamennyi kellékével él, amikor számos csavarral, váratlan helyzettel felpörgetett történetét az olvasók elé tárja. Nora Wats érzékelhetően szörnyűséges múltat tudhat maga mögött, a fiatal nő nem veti meg az alkoholt, saját lakása nincs, munkaadója hallgatólagos beleegyezésével az épület pincéjében lakik, majd miután egy kóbor kutyát is magához vesz, együtt élik a hétköznapokat a meglehetősen piszkos, komfort nélküli helyen. Nora egy magánnyomozóiroda alkalmazottja, ahol eltűnt személyek felkutatása a feladata. A nő ebben a munkában, különös megérző képessége révén nagyon jó, és ezt főnöke is díjazza. Egy napon Norát egy jómódban élő házaspár, Lynn és Everett Walsh keresi fel, akik azzal a kéréssel fordulnak hozzá, hogy találja meg kamasz lányukat, Bonnie-t akinek nyoma veszett. Nora nemet mond a feladatra, ám ekkor Lynn előáll a „farbával”, közli a nővel, hogy Bonnie valójában az ő lánya. Nora sötét múltjából feltörnek az emlékek az, hogy egy nemi erőszakból származó gyermekét kénytelen volt örökbe adni. Kiderül, hogy miután Bonnie megtudta, hogy a Walsh-ék nem a vérbeli szülei, keresni kezdte édesanyját. Az örökbe adó hatóságoknál történt adminisztrációs hiba miatt Nora nyomára jutott, majd kétségbeesésében és egy örült szerelemtől hajtva elhagyta a szülői házat. Nora ekkor nem tehet mást, nyomozásba kezd, és ennek során felfeslik a múlt szövete, és megjelenik a képben a Norát megerőszakoló bűnöző is, aki most fondorlattal édesgeti magához Bonnie-t, mert a lány vércsoportja szükségeltetik ahhoz, hogy megmentse egy családtagját… Az izgalmakban bővelkedő thriller a műfaj kedvelőinek ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Kamal, Sheena

Az elveszettek

Borító ár
4 290 Ft
Aktuális online ár
3 218 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kamal, Sheena
ISBN
9789634487555
Egyéb szerzőség
Gärtner Zita (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2019
Méret
351 o.
Kiadó
Vinton
Cikkszám
3001042792
Sorozatcím
A New York Times sikerszerzője. Krimi ; 1789-4212

Darabszám