Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Mondják, a sportban és az életben nincsenek „mi lett volna, ha…” kezdetű mondatok. A sikeres veterán krimiíró, Kondor Vilmos mégis a valóság erejével képzelte el, milyen lett volna Az első budapesti olimpia. Elhagyva a hét kötetre rúgó Bűnös Budapest-ciklusban megidézett harmincas és ötvenes éveket, a Második magyar köztársaság (202220227) című regényével tavaly útjára indította alternatív tematikus történelmi sorozatát, ahol is 1944-ben Magyarország kiugrási kísérlete sikerrel járt, és a háború végén nem az ún. keleti blokkhoz tartozik. Nincsenek szovjetek vagy kommunista hatalom, jólét uralkodik, a köztársasági elnök pedig ifjabb Horthy Miklós. A fiktív sztori az olvasókat sem hagyta hidegen: a szerző idén tavasszal elnyerte érte a Zsoldos Péter-díj Közönségdíját. A jelen folytatáskötetben a megismert főhős, Nemes Albert, az éles eszű, remek intuíciókkal megáldott főfelügyelő és még sok mellékkarakter ismét felbukkannak. 1968-ban járunk, és Mexikóváros sorozatos diáktüntetések okán lemondja az ötkarikás játékok megrendezését, ezért Budapest ad otthont a XIX. nyári olimpiának. A város hemzseg a turistáktól és külföldi sportolóktól, mindenki lázban ég és Szécsi Pál olimpiai himnuszát énekli.
Kondor Vilmos (1954-)

Az első budapesti olimpia

Borító ár
4 999 Ft
Aktuális online ár
3 749 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kondor Vilmos (1954-)
ISBN
9789635723201
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
534, [1] o.
Kiadó
Open Books
Cikkszám
3001082688

Darabszám