Oláh Tamásnak ez a 15. verseskötete, amely összesen 67, kilenc ciklusba rendezett, tulajdonképpen új költeményből áll, közülük csak néhány képezi egy korábbi vers átdolgozását. A könyvet Oláh Simon Balázsnak az esti-éjszakai várost bemutató fotográfiái gazdagítják. Közülük egyet a borító készítéséhez Kopp Anita használt fel, ennek fekete-fehér változata a könyv elején, a címadó ciklus előtt található, további nyolc fekete-fehér kép pedig szintén a ciklusok kezdete előtt helyezkedik el. Az első fülön idézet olvasható a Jin és jang című versből (1. ciklus, utolsó előtti költemény, 24. o.): „A hideg és a meleg / egymást falja, / a jó néha elmerül, / aztán újra éltet, / cserepes száj, / és haragos könnyek / egymást váltják. // Felejtsük el / a rettentőt! // A szeretet / szabaddá tesz, / irányítja a Művet. // Jin és jang / kétarcú magánya, / ha nem teremt / egyensúlyt, / a Megváltás / elmarad.” Tehát a szeretet tesz szabaddá (és nem a munka), megértésre van szükség, nem pedig erőszakos uniformizálásra és konfliktusok kiprovokálására, sokkal érdemesebb lenne „megtalálni az egység / hűs pihenőjét. (Mi a Magyar? 89. o.) A hátsó fül listát tartalmaz a szerző eddig megjelent könyveiről, utolsó itt az Emlékek és Iratok című prózakötet. A kötetben csak két ciklusban nincs a cikluscímmel azonos című vers, az egyik ilyen ciklus, az Árulkodó arcizmok pont a könyv közepére került, és valóban a különböző érzések arckifejezésekben való megnyilvánulásairól (csodálkozás, szomorúság, öröm) stb. szóló versek vannak benne. A másik „rendhagyó” (Az utolsó szavak) ciklus utolsó előttiként, de az átlagosnál jóval hosszabbként (7-8 helyett 15 verssel) van jelen. Teremtés és Imádság az utolsó ciklus címadó (és egyben első) verse, melyben a „Jóság Telje (…) kijelölte a helyet (…) az ember lelkének, / s remélte (…), marad majd sokáig / csendes...” (135. o.) A kötet végén, a tartalomjegyzék előtt igényes jegyzetanyaggal segíti a szerző az olvasó tájékozódását. A szociálpedagógus-pszichológus szerző korábban hosszú ideig az Élet és Tudomány szerkesztője, majd főszerkesztője volt.