Magyarország kétszer játszott döntőt foci-vb-n: 1938-ban és 1954-ben. A kettő között mindössze 16 év van, és mindkettő a magyar foci – nagyjából 1910 és 1966 között tartó – nagy korszakának kiemelkedő és szimbolikus eseménye. Bár a második döntő és maga az Aranycsapat kiemelt súllyal van jelen a magyar történelmi emlékezetben, hajlamosak vagyunk elszigetelten, önmagában nézni, pedig egy sokévtizedes folyamat eredményeként jött létre. Ez az olvasmányos, sok új és izgalmas részletet és összefüggést feltáró, gazdag fényképanyaggal illusztrált könyv ezen kíván változtatni. A könyv végig kíséri az Aranycsapat kialakulását a magyar politikai és futballközegben, miközben érzékletesen mutatja be a világfutball folyamatait a hidegháborús viszonyok között. Részletes és plasztikus képet kapunk az Aranycsapat nagy meneteléséről: az 1952-es olimpiai aranyról (itt sikerült végre legyőzni a nagy mumust, az olaszokat, akik ellen elvesztettük az 1938-as vb-döntőt, és akiket az 1930-as években soha sem sikerült legyőznünk), az 1953-ról, az Aranycsapat legjobb évéről (beleértve az angolok elleni 6-3-at), és eddig soha nem látott részletességgel kísérhetjük végig magát az 1954-es vb-t. Külön erénye a könyvnek a döntőbeli ellenfél, a német csapat és az azt kitermelő német futballkultúra bemutatása. Részletesen foglalkozik a vb alatt a csapaton belül uralkodó viszonyokkal, a döntő eredményének fogadtatásával és következményeivel Magyarországon és Németországban, valamint azzal, hogyan látta a külvilág az Aranycsapatot. A könyv – amellett hogy élvezetes és izgalmas olvasmány – segít abban, hogy a helyükre kerüljenek a sokszor hallott-látott dolgok, ezáltal összefüggéseiben, a valós történelmünk részeként kezdjük látni azt, amit olyannyira csodálunk.