Az írót mindig vonzotta a misztikum, a tudatalatti világa, ezúttal is oda merül le, a léleknek abba a mélyrétegébe, ahol az álmok keletkeznek. Regényének elbeszélője a festőművész, aki a könyv elején még úgy érzi, nem lehet mindent ecsettel kifejezni, szükség van a tollra is. Szaggatott, rövid mondatokban mesél az életéről, Amerikában élő apjáról, annak indián feleségéről, de még többet az álmairól, deliráló képzelgéseiről. Felesége, Eszter pszichológus, aki megmentett öngyilkosokkal és bűnözőkkel foglalkozik. Kettejük páros életének kiegészítője a festőművész apja, aki élete nagyobb részében Amerikában élt egy indián nő oldalán, valamint Eszter első férje, az operatőr, aki munkája révén beutazta a fél világot. A festő és Eszter sokat beszélgetnek az álmokról, egyik alkalommal a pszichológusnő mondja ki a regény kulcsmondataiat: „a tudattalan semmi más, mint amit a régiek léleknek neveztek. Emiatt az álom mindig őszintébb, mint maga az ember. A lélek nem csal. Nem ismeri a moralitást, a racionalitást, az esztétikát. A lélek közömbös. Természetes.” A festő e fölismerés nyomán próbálja rekonstruálni apja és családja régi életét, aztán fölidézi Eszterrel való megismerkedésük történetét. Megismerkedésükben és kapcsolatuk megszilárdulásában is nagy szerepe volt az álmoknak, férj és feleség reggelente megbeszélték, miről álmodtak az éjjel. Álom és valóság kavarog a regényben, illetve a festő följegyzéseiben; sokszor nem válik el, mi a jelen valósága, mi a múlt rekonstrukciója és mi az álombeli történet. A gyermekkorában rengeteg olvasott festő életében olykor az irodalomnak nagyobb, fontosabb szerepe volt, mint az életnek. Nem véletlenül mondja: „Életem legnagyobb kalandja apám könyvtára volt”. Papírra veti minden gondolatát, gyakran rögzíti álmait, fantáziálását, mígnem szakít az írással, mert rájön, sok mindent nem lehet szavakba önteni, hanem le kell festeni, például az erkély korlátjára leszálló verebet. Az írás parancsától eljut az írás mellőzéséig. A regény négy szereplőjének közös sorsában legfontosabb szerepe a léleknek van, hiszen mind a négyen a lélek, a tudattalan, az álmok szerepével foglalkoznak, álmaik legalább olyan fontos életmegnyilvánulásuk, mint a tetteik. És mire jó ez az egész családi álomfejtés? Talán arra – sugallja Száraz Miklós György –, hogy ha megfejtjük álmainkat, közelebb kerülünk saját őszinte lelkünkhöz, ezzel pedig az életünk értelmének megfejtéséhez. A regény négy főszereplője négy cselekményszálat testesít meg, az író pedig időnként az időben is szabadon kalandozik. A mű textusának egészét lebegő, ködös állapottal lehet leírni, ahol nincs világos választóvonal valóság és álom között. A festő életében az álom olykor fontosabb is, mint a valóság, talán, mert időnként kábítószerhez nyúl. A szereplők bonyolult lelki életének, az élet- és idősíkok rétegeinek megfejtése gyakorlott olvasókat föltételez. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"