Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Az MMA Kiadó most induló Mestermunkák sorozata egy-egy kortárs, a magyar építészet történetében megkerülhetetlen, ikonikus épület bemutatását tűzte ki célul gazdag képanyag, eredeti rajzok és részletrajzok, építés közben készült fotók kíséretében, felfedve az adott épület teljes történetét és utóéletét. A mind szakmailag, mind a művészeti érdeklődés szintjén izgalmas széria első kötete a Kossuth- és Nemzet Művésze díjas Ferencz István által tervezett miskolci avasi egyházi és oktatási épületegyüttessel foglalkozik, amely a hazai elismerések mellett nagyon hamar a nemzetközi figyelem középpontjába került. A megvalósulását követő negyedik évben a világ legjelentősebb kortárs épületei közé nyert besorolást. A mintegy tíz éven át (1990‒2000) épülő avasi együttes a kilencvenes évek legnagyobb volumenű egyházi és oktatási beruházása volt. Központi épülete a 20. századi magyar templomépítészet egyik kiemelkedő példája. A helyi adottságokat messzemenően figyelembe vevő koncepció, a kötöttségekből is erényt kovácsoló hozzáállás, a minőség iránti igény, a könnyed és nagyvonalú építészeti magatartás, a mindent átható arányosság, illetve az egyéni részletmegoldások az életmű legfontosabb, összegző alkotásává emelik az avasi épületkomplexumot, „mestermunkává”, melynek jellemző vonásaiból kirajzolódik az építész lényeglátó, elhivatott személyisége is. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Avasi egyházi oktatási épületegyüttes, Miskolc

Borító ár
6 800 Ft
Aktuális online ár
5 100 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9786156434449
Egyéb szerzőség
Dénes Eszter (1978-) (közrem.);Dénes Eszter (1978-) (szerk.);Turi Attila (1959-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2022
Méret
155 p. : ill., részben színes ; 30 cm
Kiadó
MMA K.
Cikkszám
3001076537
Alcím
Avasi egyházi oktatási épületegyüttes, Miskolc ecclesiastic educational complex, Avas district, Miskolc
Sorozatcím
Mestermunkák ; 2939-6255

Darabszám