Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A Nyugat-Dunántúl késő bronzkoráról szóló ismereteink meglehetősen hiányosak. Ezen szeretne változtatni a régész szerző munkája, amely alapvetően a régió négy megyéjében 1984 és 2011 között végzett terepi kutatásainak összegzése. A tanulmánykötet fő rendező elvévé a két biológiai nem vált, akiket természetes környezetükben és tágabb társadalmi kapcsolatrendszerükben igyekszik bemutatni. A laza gondolatmenetben egymásra épülő fejezetekben az olvasó előtt feltárul a szerző szakmai ars poeticája, a bronzkor időrendjének, a környezet leírásának és természetesen magáról az emberről rendelkezésünkre álló ismeretek, kitekintéssel a szomszédos régiókra. Tárgyalásra kerülnek a nőnek és a férfinak a régészettudomány által legjobban „megfogható” elemei, életük és haláluk terei. Nem maradhatott ki a Nyugat-Dunántúlon élő embernek, az időnként Észak-Európa, de a Mediterráneum területét is érintő kapcsolatainak felvillantása sem. Közben a régió bronz- és vaskorkutatásában nemzetközi összehasonlításban is meghatározó jelentőségű személyiségének, báró Miske Kálmánnak is emléket állít számos publikálatlan dokumentum közreadásával. A kilenc fiatal szakember által írt esettanulmányokkal kiegészített szövegkötetet – amelynek Bevezető és Összefoglaló része kétnyelvű (magyar–angol) – a több mint 400 képtáblát tartalmazó 2. kötet egészíti ki és teszi teljessé.

Asszonyok – Férfiak – Kapcsolatok. Régészeti tanulmányok a késő bronzkori (Kr. e. 1650/1600 – Kr. e. 800/750) Nyugat-Dunántúl történelméhez I–II.

Borító ár
22 900 Ft
Aktuális online ár
17 175 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9786156388742, 9786156388759
Nyelv
magyar
Egyéb információk
703 o.
Cikkszám
3001089530

Darabszám