„Az utóbbi időben egyre gyakrabban jut eszembe szülőfalum: Csudaballa. Természeti lényként éltem ott, ahogy tavasszal kibújt az új fű selymes zöldje, bennem is megpezsdült a vér…” – e vallomással kezdődik a lírikusként már két kötettel bemutatkozott Molnár Lajos novellafüzére. A falusi gyermekkor megannyi képe inkább csak keret a kötet majd’ negyedszáz „dokuprózájához”. Az író jellegzetes módon elegyíti a szociográfia, az oral history, a memoár és a széppróza műfaji sajátosságait, hogy emberileg, lélektanilag hiteles képet alkosson hőseiről. Az író 43 évesen, harmadik válása után elmereng a múlton, fölidézi Csudaballa lakóinak alakját, és először Tódor bácsi jut eszébe, a gyógyszerész, aki alkimista módján próbálta előállítani az élet ötödik elemét, a világ lelkét adó kvintesszenciát (Tódor bácsi művészete).