Bő másfél évtizeddel eredeti megjelenése után Garaczi László ikonikus lemur-regénye, az Arc és hátraarc ismét megjelent a Magvető Kiadó Alapdarab címre hallgató sorozatában. A sorozat azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan kortárs műveket jelentessen meg, melyek kiállták a recepció próbáját, s töretlen népszerűségük jelzi, valóban korszakos művekként kerültek ki szerzőik keze közül. Garaczi László prózaművészete egyedi irányt jelölt ki a rendszerváltás utáni magyar irodalomban, melyet a posztmodern örökségének invenciózus továbbgondolása, s így a tudatfolyamregénytől kezdve a fejlődési- és generációsregényekig bezárólag hatottak hibrid módon előálló poétikájára. Garaczi a lemur alakján keresztül egy izgalmas, szövegek, emlékek és asszociációk hálózatából előálló irodalmi tudatot és sajátos szólamot teremtett meg, akin keresztül érzékenyen és pontosan tud múltjához közelíteni, miközben a referenciális olvasaton alapuló autobiografikus értelmezésnek is ellen tud tartani. Az Arc és hátraarc az államszocialista évtizedek egyik tragikomikus (bár Garaczit olvasva inkább csak tragikus) oldalát, a sorkatonaság intézményét hozza testközelbe. A regény tömören, de kellő árnyaltsággal, az irónia trópusának eszközét kihasználva tárja fel az intézmény diszfunkciós és toxikus, mélyen agresszív és végső soron nyomorba döntő aspektusait, hogy azon keresztül az egyén, a közösség, a társadalom és a diktatúra kapcsolatáról és alakváltozatairól is közvetett módon ítéletet alkosson.