Arany János már életében halhatatlannak számított. Nagy epikai műveiben – a Toldi verses regényhármasában, a Buda halálában – és a művészi tökéllyel kiformált balladákban kora világirodalmának szintjére emelte a lélek­ábrázolást. Népi ihletésű, de a romantika és a rea­lizmus eredményeit magába foglaló költészeté­ben a hi­bátlan formaművész, a költői nyelv zeneiségének és szemléletességének művésze egyesül, hogy kifejezze a népét féltő, kora problémáitól gyötört, a hajdani képek látomásait idéző, minden hatásra érzékenyen rezdülő lelket. Falusi embernek indult, és városi ember lett, aki tanúként ismerte és tanúsította a Pestből és Budából Budapestté váló új nagyváros városi élményeit. Nincs az az igényes népiesség, és nincs az az igényes urbánusság a mi irodalmunkban, amely ne Arany Jánosban gyökerezne, és ne őbenne találná meg legfőbb hagyományát. Gyulai Pál szerint Arany János költészete nemzeti típusunkat fejezi ki, a magyarságot jellemzi benne minden jegy. Költészete az érett koré. Megtaláljuk ebben a költészetben az élet komoly hangulatát, férfias küzdelmét, csalódásait, vigaszát, humorát és megnyugvását az erkölcsi rend vaskényszerűségében. Arany János és Petőfi Sándor legendás barátsága a magyar irodalom egyik legszebb és legnemesebb költői szövetsége volt. Ajánljuk Arany János huszonöt legszebb versét mindazoknak, akik a magyar néplélek mélyére szeretnének tekinteni.