Arany János 1847-ben úgy lépett be a magyar irodalomba mint a Toldi című népies elbeszélő költemény szerzője. Ennek sikere egész életében elkísérte őt. A Toldi estéje, amely 1854-ben jelent meg, már csendesebb fogadtatásra talált. Igaz, az idők is rosszra fordultak közben: bukás, megtorlás, elnyomás… A két mű közös hősének élettörténete sem tűnt teljesnek, és Arany (részben Petőfi egykori biztatására) szinte egész életében dolgozott azon, hogy megírja a „középső részt”, „Toldi uram derekát”. A mű, a Toldi szerelme végül 1879-ben jelent meg. Látszólag sikert aratott – valójában már a kortársak is, akik a kiegyezés utáni polgárosodás lendületében valami olyan lelkesítőt vártak volna, amilyen a maga idejében a Toldi volt, inkább a nagy költő iránti tiszteletből, semmint esztétikai okokból dicsérték a trilógia beteljesülését. Az ítéletet – hogy a Toldi szerelme elhibázott alkotás, műfajilag erősen vegyülékes, szerkezetileg pedig széteső – végül Riedl Frigyes mondta ki. Ezt a felfogást Lehr Albert magyarázatos iskolai kiadása általánosan ismertté, elfogadottá tette. Lényegében máig ez uralja a magyar irodalomtörténészek hozzáállását, véleményét a Toldi szerelmét illetően. Ezzel száll szembe ennek a könyvnek a szerzője, egészen új irányokból, előfeltevések és előítéletek nélkül közelítve Arany János Toldi-trilógiájához – elsősorban a Toldi szerelméhez. Esszéisztikus tanulmánya a kortárs szakirodalom alapos ismeretében képes újat, korszerűt és érdekeset mondani témájáról.