Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Bárdos József irodalomtörténész, professor emeritus az utóbbi években sorra jelentette meg esszéisztikus stílusban, mégis a szakirodalmi hivatkozások révén messzemenően tudományos alapokon álló köteteit, melyek közül a legutóbbi (202512083) a honi gyermekirodalom aktuális állapotáról közölt tanulságos gondolatokat. A jelen kötet sem önmagában áll, Bárdos ugyanis már korábban is értő módon fordult a 19. századi irodalmi jelenségek felé, figyelmét nem kerülte el például Madách Imre dráma költeménye, Az ember tragédiája rejtett oldala sem (202403033). Bárdos egy újabb irodalomtörténeti érdekességet vett elő, és a Arany János utolsó nagyepikai alkotását, a máig megosztónak számító, Toldi szerelmét helyezte a fókuszba. A szerző egyrészt feltárja a mű keletkezési körülményeit, beilleszti azt Arany életművébe, illetve a két korábbi Toldival alkotott szűkebb poétikai kontextusba, majd megvilágító erejű érvelésében felszínre hozza, hogy miért érthették félre a kortársak annyira a Toldi szerelmét, s hogy miért nem sikerült a mű és a jelentős poéta későbbi befogadásában sem az érdemi elmozdulás. Bárdos kettős célt tűzött ki maga elé: feltárja a mű belső dinamikáját, az immanens olvasaton alapuló műelemzés révén a Toldi szerelme poétikai-esztétikai alapállását, kiemelkedő formanyelvét és szerkezeti sajátosságait, s eközben a megváltozott társadalmi-politikai hátteret sem hagyja érintetlenül.

Bárdos József (1949-)

Arany János és a Toldi szerelme

Borító ár
3 950 Ft
Kötött ár
3 555 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bárdos József (1949-)
ISBN
9789635566099
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Egyéb információk
127 o.
Kiadás pontos dátuma
2025.05.30
Kiadó
Gondolat
Cikkszám
3001094209

Darabszám