Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
17%
Teljes leírás
Naomi Novik visszatért a sötét varázslatok és halálos veszélyek rejtélyes iskolájával, a nem evilági intézményt középpontba állító könyvsorozata harmadik részével, s noha úgy tűnhet, hogy egy újabb YA szerelmi történettel lesz dolga a rajongóknak, a szerző elkerüli a klasszikus kliséket, sőt egy olyan sötét és rideg világot alkotott meg, amelyben csak a kegyetlen, olykor önző, máskor önfeláldozó karakterek maradhatnak életben. Atipikus regény, amely éppen ezért tudott olyan sok rajongót maga köré gyűjteni: aki olvasta a trilógia korábbi részeit, a jelen kötetben sem fog csalódni, romantikus vég helyett a kiábrándulás és a kijózanodás kettőse vár mindenkire. Kiderül, hogy El méltó lesz-e Orion korábbi áldozatára, ugyanis a második részben a negyedéves varázstanoncok közül a lánynak sikerül kijutnia egyedül Solomanciából, ebből a mindentől és mindenkitől elzárt iskolából, ahol nincsenek tanárok, a szörnyek, a démonok és a sötét varázslatok pedig bármelyik pillanatban végezhetnek a diákokkal.
Novik, Naomi (1973-)

Arany enklávék - Solomancia 3.

Borító ár
4 990 Ft
Aktuális online ár
4 142 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Novik, Naomi (1973-)
ISBN
9789635664320
Egyéb szerzőség
Heinisch Mónika (1977-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2023
Méret
473 o.
Kiadó
Gabo
Cikkszám
3001080109
Alcím
a Solomancia harmadik leckéje

Darabszám