A költőnő második kötetének címadó verse sajátos paradoxont képvisel, egyfelől konkrét műszaki-technikai motívumra utal, másfelől – némiképp archaizáló módon – az ógörög mitológiára. Mintha önmaga költői mivoltát kicsinyítené, miközben az ókor és a mai világ közti közvetítő szerepre vállalkozna: „Hagyjatok hát békén, / még nem létezek, / és gyáva is vagyok, / a bálványok közel, / a felsővezeték messze van” (Áramszedő). Műszaki végzettségű verselőként utal az elektromosságra, ugyanakkor Mnémoszüné lányait, a múzsákat szólítja. Két, egymástól nagyon távol eső korra és kultúrára hivatkozik, és ebben a viszonylatban a lírai ego lázadó indulata, tiltakozása az összekötő szál.