Apja halála után még egy évig nem tudta rendesen átadni magát a gyásznak, s az érzelmektől mentes neutrális állapotot is csak a harag törte meg olykor, amikor felidézte apjával való kapcsolatát. Babarczy Eszter így vall könyve záró gondolataiban arról az időszakról, ami a lelki kiüresedést követően végül arra ösztönözte, hogy ha már élő szóban nem tud, majd a papír lapjain végre szóba elegyedhet elveszített, s úgy tűnik, igazán sosem ismert apjával. Faggathatja és felteheti neki azokat a kérdéseket, amelyet a köztük húzódó évtizedes csönd és hallgatás nem engedett a felszínre törni. A kötet terápiás jelleggel, a szerző önmegértése vágyától hajtva született. A narratív részt, a könyv tényleges gerincét a dátumokkal ellátott naplóbejegyzések határozzák meg, melyek hitelesen dokumentálják a szerző és apja utolsó fél évét, amit az idős férfi egyre romló állapota miatt nagyobb részt egymás társaságában töltöttek. A lábjegyzetek pedig a szerző saját magának és a szövegnek, valamint a szöveg által elé állított apjának szánt üzenetekből állnak. Önkommentek, megértést elősegítő reflexiók, melyek tükröt tartanak a naplóbejegyzés által leírt személy vagy helyzet elé.