Ha a huszadik századi magyar történelemre tekintünk, bátran „válogathatunk” a déd- és nagyszülők generációit ért traumák közül, melyek a családi legendáriumokban megszelídült történetekként éltek tovább, de a hallgatás kultúrájának üvegplafonját át nem törve rejtették magukba a szikár és kegyetlen tényeket. A múlt feldolgozása a transzgenerációs traumák miatt is elsődleges fontosságú, úgy egyéni, mint össztársadalmi szinten. Erre tesz kísérletet Cserna-Szabó András is, aki legújabb könyvében megírta részletgazdag családtörténetét. A neves író a szerteágazó történeteket, a család különböző ágait és bogait összekötő elbeszéléseket az anya alakja köré szervezte. A családtörténeti krónika dramaturgiai keretét a narrátor utazása és nyomozása adja. Az ötvenéves Cserna-Szabó ellátogat a bajor Ingolstadt városába, ahol a második világháború utolsó hónapjaiban anyai nagyszülei próbáltak túlélni. Megtudjuk, hogy itt született meg az író-narrátor „első anyja”, aki huszonnyolc napos korában, 1945. januárjának végén – valószínűleg alultápláltság miatt – elhunyt, valamint hogy még ugyanebben az évben itt fogant és született meg 1946 elején a „második”, biológiai anya, aki ugyanazt a nevet kapta, mint csecsemőként elhunyt nővére. A családtörténeti elbeszélés a második világháború kálváriáját részletesen ismerteti, miközben a szöveg olyan jelentős hatást tükröz, mint Esterházy Péter és Nádas Péter prózavilága – akár a tematikus, akár a prózapoétikai oldalt nézzük meg közelebbről.