A kötet ajánlója szerint e versek álneves szerzője „szembe megy a megszokottakkal, formai kötöttségekkel, társadalmi elvárásokkal, önáltatással”. E reklámfogásnak tekinthető, egyediséget sejtető megállapítással szemben az itt olvasható versek mind tartalmi motívumaikban, mind formai megoldásaikban abszolút hagyománykövetőnek lennének mondhatók, ha ez a követés nem lenne sablonos és eredetiséget nélkülöző. Az Ars poetica nyolc, rímes strófája a verselő nyolcféle szándékát jelöli meg – ezek mindegyike becsülendő emberi szándék; a költészetre vonatkozó krédója így szól: „Szeretnék énekelni / Hadd hallják meg hangom / Eddig gyáván elrejtettem / De nem heverhet parlagon”. A kötet első ciklusa a töprengő alanyi költőt mutatja, aki szinte állandóan spleenes hangulatba van, versről versre, modoros hanghordozásban sulykolja szomorúságát, kiégettségét, elveszettségét (Azt hiszem).