A gyász és a veszteség feldolgozásáról szól Bauer Barbara legújabb regénye. A szerző egy testvérpár történetén keresztül mutatja meg, hogy a remény és a szeretet még a halál árnyékában is képes erőt adni, s hogy a fény végül mindig felülkerekedik a mindent beborító sötétségen. A regényben színre vitt tragédia és gyógyulástörténet Ámonról és Eliorról szól: a testvéreket együtt vezényelték ki a frontra. Indulásuk előtt megígérték apjuknak, vigyázni fognak egymásra, s együtt fognak hazatérni. Ámon elesik a fronton, Elior így egyik pillanatról a másikra veszített el mindent, ami valaha is fontos volt neki. Korábban a fiúk és apjuk szövetsége megbonthatatlan volt, együtt építették az újabb és újabb házakat. Terveik nyomán nemcsak otthonok születtek, hanem közös alkotói szenvedélyük is kiteljesedett. Elior nem tudja, hogyan folytathatná a lövészárokban kettétört életét, de amikor végül elolvassa Ámon utolsó levelét, illetve megtudja, hogy fivére mit szeretett volna megépíteni, a fiatal férfi újra rátalál élete sorvezetőjére, és a depresszió sötétjéből elindulhat a gyógyulást jelentő fényre. Az épület is szimbolikus: a nagy emlékmű ugyanis az emberiség története során ártatlanul megölt tömegeknek állít emléket, de nem a tragédiának, nem a veszteségnek. „Mert ez nem a halottak emlékműve, hanem a fényüké, ami kiolthatatlan.