Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
Afrika, s ezen belül Szenegál egyik igazi karizmatikus alakja, politikai és kulturális szempontból is megkerülhetetlen, ikonikus személyisége volt Léopold Sédar Senghor. Senghor első szenegáli köztársasági elnökként húsz éven keresztül volt gyakorló politikus, de emellett jelentőset alkotott tudományos kutatóként, kultúraformálóként, valamint íróként és költőként is. A jelen kötetben (amelynek előzményére még 1988-ban egy francia könyvkiadó kérte fel, s ennek egyfajta összegzése a jelen mű) valóban arról beszél, amit a cím megjelöl: írása sokrétű hitvallás. De nem csak az, hsiz egyben visszaemlékezés is önnön gyermek- és fiatalkorára, és általános jellegű eszmefuttatás az általa ismert és szeretett Afrikáról. Egyebek mellett olyan témaköröket érint könyvében, mint a a "fekete kontinens" őskora", kultúrájának, nyelveinek kialakulása, az afrikai zene, vallás és történelem. A Kun Tibor tanulmányértékű bevezetőjével kezdődő, s Biernaczky Szilárd írásával, valamint Senghor Kun Tiborhoz íródott leveleinek szövegével záruló kötet különlegesség a maga nemében - szakgyűjteményekbe és általános gyűjtőkörű könyvtárakba egyaránt ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Senghor, Léopold Sédar (1906-2001)

Amiben hiszek

Raktári szám: 9789638893703
Borító ár
3 800 Ft
Aktuális online ár
2 926 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Senghor, Léopold Sédar (1906-2001)
ISBN
9789638893703
Egyéb szerzőség
Kun Tibor (1946-) (ford., előszó);Biernaczky Szilárd (1944-) (utószó);Biernaczky Szilárd (1944-) (szerk.);Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest). Afrikai Kutatási Program (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2015
Méret
188 o. : ill. ; 23 cm
Kiadó
Mundus Novus Kv.
Cikkszám
3000242690
Alcím
négritude, francité és a világegyetemesség civilizációja
Sorozatcím
Traditional cultures in modern Africa ; 0237-8213 ; 16.

Darabszám