Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Németh László 1938-ban balzaci vállalkozása, a hét részesre tervezett, de csak négy részben elkészült Utolsó kísérlet című regényciklus második darabjaként írta meg az Alsóvárosi búcsút. Az író a Vácról mintázott, Felvidék közeli Vajt katolikus gimnáziumába kerülő református parasztfiú, Jó Péter alakján keresztül a formálódó magyar középosztály helyzetét ábrázolja. Az első világháború előtti utolsó békeévben kezdődő korrajz a főhős gimnáziumi éveit követve a forradalmakig ível, e kritikus néhány évbe az író a harmincas évekbeli magyar társadalom problémáit, eszmei útkereséseit vetíti. Jó Pétert megszeretik tanárai, látóköre kitágul, megismerkedik a katolikus Magyarország koncepciójával, de józan protestáns ellenérzései megmaradnak, sőt még a marxizmus is megérinti, végül pedig testi vágyaiban fedezi fel egy másik világ rejtett szorongásait, csalásait, mohó hatalmi küzdelmeit és egyszerű, szép emberi titkait. A korabeli magyar társadalmi osztályok jellegzetes képviselőit felvonultató mű önállóan is megállja helyét, és nem csupán a huszadik század eleji első generációs magyar értelmiség helyzetéről, de Németh László eszmei útkereséséről is érzékletes képet nyújt. A köztudatból meglehetősen kiesett, utoljára több mint húsz éve kiadott művet érdemes széles körben ajánlani. Az Ünnepi Könyvhétre megjelent, állományfrissítésre is javasolható jelen kiadáshoz Kaiser László írt értő előszót.
Németh László (1901-1975)

Alsóvárosi búcsú

Borító ár
2 200 Ft
Aktuális online ár
1 760 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Németh László (1901-1975)
ISBN
9789639735408
Egyéb szerzőség
Kaiser László (1953-) (előszó);Turcsány Péter (1951-2015) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2010
Méret
20 cm
Kiadó
Kráter
Cikkszám
3000172133
Alcím
regény
Sorozatcím
Németh László szépirodalmi munkái

Darabszám