Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Rodney Barnes Ahsoka című képregénye a Disney+ azonos című sorozatának hivatalos Marvel-adaptációja, amelynek rajzain Steven Cummings és Georges Jeanty felváltva dolgoztak. A történet a Birodalom bukása után játszódik, amikor az egykori jedi, Ahsoka Tano egy ősi térkép nyomába ered, amely elvezetheti a galaxis ismeretlen részén száműzetésben élő Thrawn főadmirálishoz. A térkép megszerzése után Ahsoka régi tanítványához, Sabine Wrenhez fordul segítségért, aki egyúttal eltűnt barátját, Ezra Bridgert is szeretné megtalálni. Mester és tanítványa korábbi konfliktusai azonban továbbra is megnehezítik együttműködésüket, Sabine pedig Ahsoka kérése ellenére magával viszi a térképet, amelyet az ellenség hamarosan megszerez tőle. A háttérben Morgan Elsbeth dolgozik Thrawn visszatérésén, akit két titokzatos Erő-használó, az egykori jedi Baylan Skoll és tanítványa, Shin Hati segít terve megvalósításában. Ahsoka és Sabine Hera Syndulla tábornok támogatásával próbálja megakadályozni ellenfeleit, ám az Új Köztársaság vezetése vonakodik komolyan venni a birodalmi erők újjászerveződésének veszélyét. A nyomozás során kiderül, hogy Morgan egy hatalmas hiperűrgyűrű segítségével akar eljutni egy távoli galaxisba, ahol Thrawn és feltehetően Ezra is tartózkodik. Ahsoka és Sabine ezért kénytelenek ismét mesterként és tanítványként együtt dolgozni, miközben Huyang, Ahsoka droid segítője újrakezdi Sabine jediképzését.

Ahsoka - Első évad Első kötet (Star Wars: Ahsoka-sorozat 1.) (képregény)

Barnes, Rodney

Raktári szám: MX-3458
Borító ár
6 999 Ft
Kötött ár
6 299 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Barnes, Rodney
ISBN
9789636902292
Egyéb szerzőség
Sándor Zoltán (1980-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
[2026]
Egyéb információk
[128] o.
Kiadás pontos dátuma
2026.09.02
Kiadó
Maxim
Cikkszám
3001103751
Alcím
első évad első kötet

Darabszám