Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Csaba Péter Franciaországban élő hegedűművész-karmester a kortárs zeneszerzők, a világjáró muzsikusok, a zenerajongók és a vinilfilek körében egyaránt jól ismert. Sőt a művészt több jelenlegi, illetve korábbi uralkodócsalád, arisztokrata, köztársasági elnök és vezető politikus is személyes ismerőseként tiszteli. Amit azonban csak kevesen tudnak, hogy az esténként zsakettet vagy frakkot öltő mester – aki napközben legszívesebben napjainkban is farmernadrágot és golfpólót visel – kalandos életutat járt be. A Rojkó Annamáriával folytatott beszélgetésekből kiderül, hogy Csaba Pétert székely gyökerei – a túlélési technikák és a bartóki zenei világ mellett – sajátos humorérzékkel is táplálták. Ez a góbé észjárás és talpraesettség segítette át a legveszélyesebb kalandokon, és ezzel a derűvel idézte fel e kötetben karrierjének fordulatait. Csaba Pétert a franciák mellett egy kicsit a finnek, a svédek és a spanyolok is a saját művészüknek tartják, ezt igazolják a tőlük kapott legmagasabb kitüntetések is. A Lyonban élő muzsikus – aki 2012 és ’19 között a MÁV Szimfonikusok művészeti vezetője és vezető karmestere volt – egész életében magyarnak vallotta magát. Itt az ideje, hogy mi is „felfedezzük” őt magunknak. Az életútinterjúban megjelennek a családtagok, a barátok, a meghatározó tanárok, mesterek, szerzők és pályatársak. Az olvasók a muzsikus személyes kalauzolásával bejárhatják a világ hangversenyhelyszíneit és azokat a különleges tájakat, ahol művészeti vezetőként fesztiválokat rendezett. Mindezeken túl e kötetből számos kulisszatitokra is fény derül. Többek között arra, hogy Japánban miként került egy szumóbirkózó frakkja a karmesterre, hogy a lappföldi koncertek után hogy érezte magát az éjszakai szaunázás közben, valamint hogy a korábbi budapesti francia nagykövet milyen kitűnő jazz-zenész. Olvasóink végül megtudhatják azt is, hogy miért és mitől kell megmenteni a zenét.

Hamarosan rendelhető

A zenét meg kell menteni!

Csaba Péter

Borító ár
5 990 Ft
Várható ár
5 391 Ft

Várható megjelenés: 2026.10

Termék részletes adatai
Szerző
Csaba Péter
ISBN
9786156968838
Nyelv
magyar
Kiadó
Napkút
Cikkszám
3001104250