A költő egyik vallomásában ezt írta: „Most nem menekülök, nem kutatok, igyekszem elfogadni, ami megadatott és azt is, ami nem”. Csakugyan, a kötet a sorsába belenyugvó lélek megannyi poétikus képbe foglalt vallomása. Vallomás a szónak költői értelmében, tehát nem a túlcsordult érzelmek kibeszéléséről van szó, hanem találó szimbólumok, sokatmondó metaforák, célba érő hasonlatok sokaságáról. Ilyen a kötetnek címet adó vers is, amely az életerő fogyatkozásáról szól, azt érzékeltetve, miképp apad az ár, hogyan lesz a folyóból patak, csermely, ér, és végül marad a kiszáradt kavicsos meder (A víz útja).