A viszály politikafilozófiai alapjait, nyelvfilozófiai hátterét bontja ki a neves francia filozófus ebben a munkájában. A posztmodern fogalmi keret lexikonszerű bemutatása után a szerző mindjárt egy provokatív fejtegetéssel nyit, melyben a holokauszttagadók érvelésmódját imitálva, de először még történelmi konkrétumok nélkül kérdőjelezi meg a kisszámú túlélők tanúságtételének információértékét. Lyotard ezután konkrétan a haláltáborok túlélőit hozva fel példának, a panaszos nyelvi hátrányából kiindulva tesz kísérletet arra, hogy az igazságtalanságot elszenvedő nézőpontjából tárja fel a jelentésadás, az új referencialitások megteremtésének nyelvi lehetőségeit.