Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Rózsa Sándor (1813–1878), a közismert alföldi betyárvezér elsősorban a nép megsegítése s a szegények istápolása révén ma is él a magyarság emlékezetében. Nevéhez számtalan kalandos történet fűződik. Már életében csodálat és tisztelet vette körül. A korabeli források szerint csak a gazdagoktól vett el, a szegényekkel bőkezűen bánt. A zsákmányt mindig egyenlően osztotta el cimborái között. Rabló életét fiatalon kezdte. Alig 23 éves korában került a szegedi börtönbe. Szökése után futóbetyár lett, és véres, hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott a nevéhez. Mindezért állandó menekülésben, üldöztetésben volt része. 1848-ban csatlakozott a szabadságharchoz. A forradalom után folytatta bujkáló rabló életmódját. Elfogták, ismét börtönbe került, majd kegyelemben részesült és szabadult. Mivel korábbi életmódját folytatta, hajtóvadászat indult ellene, megint elfogták, és 1878-ban halt meg a szamosújvári fegyházban. Már életében legendás alakká nőtt, számos irodalmi alkotás készült róla. Kemény Gyula (1851–1926) jónevű újságíró Csomory Béla álnéven 1904-től folytatásban adta közre Rózsa Sándor regényes életét a Friss Újságban. A TINTA Könyvkiadó most örömmel jelenteti meg a leghíresebb magyar betyár tényeken alapuló, izgalmas életregényét négy kötetben. A kötetek bemutatják Rózsa Sándor fordulatokban gazdag életét, közben színes képet kapunk a hajdani alföldi élet mindennapjairól is. Rózsa Sándor. A puszták réme Rózsa Sándor. A csikóskirály Rózsa Sándor. A szegedi csillagvár Rózsa Sándor. A vég

A vég (Rózsa Sándor 4.)

Borító ár
3 200 Ft
Aktuális online ár
2 560 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789634092889
Nyelv
magyar
Méret
134, [2] o.
Cikkszám
3001086017

Darabszám