Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Több mint háromezer évvel ezelőtt keletkeztek a négy gyűjteményből összeálló Védák, az egyik India (és egyben az emberi civilizáció) legrégebbi irodalmi emlékei közül. Mint oly sok – szimbólumokkal, parabolákkal teli – szent könyvet, úgy ezt az iratot is nehéz értelmezni, ezért évszázadok óta vetik papírra a különféle magyarázatokat. Narada Kush most kifejezett a téma iránt mélyebben érdeklődő, a védikus tanításokra nyitott európai műveltségű olvasók számára segít értelmezni az ősi szövegeket, amelyeket nem mellesleg színtisztán isteni eredetűnek tart, s egy olyan spirituális „adatbázisnak”, amely a léttel, fejlődéssel kapcsolatos valamennyi lényeges információt magában foglalja. A bevezetést követően olyan témaköröket taglal, mint a védikus látásmód, a tudat, energia és anyag fogalma, a szent írások, majd a Védák négy nagy részét ismerteti. A folytatásban ír a Védák modern fizikával való kapcsolatáról, céljáról, hatásairól, illetve mindennapi életben játszott szerepéről (személyes fejlődés, alapelvek, jóga, védikus táplálkozás és életvezetés, magánélet megélése stb.). A szójegyzékkel és a felhasznált irodalom felsorolásával záruló kötet az indiai spirituális tanításokra nyitott olvasók számára javasolható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Kush, Narada

A védák bölcsessége - mindenkinek

Aktuális online ár
1 596 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kush, Narada
ISBN
9786158003902
Egyéb szerzőség
Megyeri Flóra (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
23 cm
Kiadó
Saraswati
Cikkszám
3000234038
Alcím
mélyebb értelmezésük és gyakorlati alkalmazásaik

Darabszám