Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Joseph Anton Schneiderfranken (1876-1943) volt az eredeti neve annak a német spirituális tanítónak és költőnek, akit aztán ezoterikus körökben csak Bô Yin Râ néven ismertek. Hazánkban a Tarsoly kiadó vállalta magára a bőséges életmű közzétételét, méghozzá következetesen két nyelven: a bal oldalon olvasható eredeti német verziót az oldalpáron található magyar fordítás kíséri. Nincs ez másképp most megjelenő művében sem; ennek keretei között olyan tudatállapotokat mutat be, amelyeket az emberi lélek-szellem áthalad a fizikai halált követően, valamint rávilágít arra, hogy milyen jellegű kapcsolatrendszer működik a földi és a szellemi szféra között. A szerző maga "útirajzként" aposztrofálja szinte prózakölteményként olvasható művet, amely három egymással összefüggő "dolgozatból" áll: az első A meghalás művészete, a második Az "örökkévalóság szentélye" és a szellem világa, a harmadik pedig Az egyetlen valóságos. A kötet a Bô Yin Râ művei iránt érdeklődő, spirituális szemléletű (alkalmasint németül jól értő) olvasók figyelmébe ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Bô Yin Râ (1876-1943)

A túli világ könyve (kétnyelvű)

Borító ár
3 000 Ft
Aktuális online ár
2 400 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bô Yin Râ (1876-1943)
ISBN
9786155858178
Egyéb szerzőség
Szabó G. Petra (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2020
Méret
248 o. ; 19 cm
Kiadó
Tarsoly K.
Cikkszám
3001056620

Darabszám