Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
A tudományos-fantasztikus irodalom kortárs szerzői közül John Scalzi neve egyet jelent a nagy ívű űroperák világával, melyet mégis könnyed stílusban képes olvasóinak tálalni, miközben a pergő cselekményt szellemes és emiatt igen szórakoztató párbeszédek révén színesíti tovább. Scalzi A törékeny békében visszatér abba a gazdagon kidolgozott, jövőben játszódó eseménysorhoz, valamint összetett világhoz, amelyet a Vének háborújában (202320242) vitt színre. A törékeny béke immár a hetedik része ennek a hatalmas, bolygó- és csillagrendszereket, valamint idegen fajokat magában foglaló regényfolyamnak. Emlékeztetőül: az ismert univerzumot a hosszan tartó háborúskodás után három frakció között osztották fel – a Föld, a Gyarmati Szövetség, illetve az idegen fajok tömörítő és képviselő Konklávé „törékeny békéje” immár egy évtizede fennáll, de a háttérben egyre többen gondolják úgy, hogy ideje lenne ismét elengedni a háború láncra vert ebeit. A regény protagonistája a Zoë története (202420257) című regény egyik mellékszereplőjéből lépett elő most főszereplővé. A háborút éppen a hosszabb távú békét megalapozni vágyó egyik kísérlet félresikerült volta robbanthatja ki, melyet csak tetéz a konszuk, a magukat felsőbbrendűnek gondolt idegen faj frakciói közti, polgárháborúval fenyegető feszültség. Gretchen Trujillóra bízzák az ügyek megoldását.

Scalzi, John (1969-)

A törékeny béke

Borító ár
4 980 Ft
Kötött ár
4 482 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Scalzi, John (1969-)
ISBN
9789635984145
Egyéb szerzőség
Farkas István (1970-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Egyéb információk
313 o.
Kiadás pontos dátuma
2025.08.29
Kiadó
Agave Kv.
Cikkszám
3001096077

Darabszám