Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Jeneva Rose A tökéletes házasság című regénye egy sodró lendületű pszichológiai thriller, amely a házassági kérdések köré szerveződő noir és a jogi krimi elemeit ötvözi. A történet középpontjában Sarah Morgan áll, egy sikeres védőügyvéd, akinek élete akkor omlik össze, amikor férjét, Adamet letartóztatják a szeretője meggyilkolása miatt. A nő ahelyett, hogy hátat fordítana neki, elvállalja a védelmét, így a házasságuk és a szakmai identitása egyszerre kerül próbatétel elé. A cselekmény két nézőpontból bontakozik ki, fokozatosan tárva fel a kapcsolatuk repedéseit, Adam hűtlenségét és a múltban elhallgatott titkokat. A nyomozás során egyre több gyanús körülmény kerül elő, így az olvasó végig bizonytalanságban marad, hogy Adam valóban bűnös-e. Sarah karrierista attitűdje, s ezzel együtt járó sikerei a fiatal, mégcsak harminchárom éves nőt egyre távolabbra lökték Adamtől, aki válsággal küzdő íróként éppen egy megértő feleségre vágyott volna, nem egy olyan nőre, aki sosincs vele. Viszonya is innen eredeztethető. A regény ezt a konfliktust is szépen bontja ki, Sarah-nak ugyanis közel kell kerülnie védencéhez, szeretett férjéhez, Adamhez, ha sikeresen akarja megvédeni a vádakkal szemben – a történet azonban nem ennyire egyszerű, sőt, Jeneva Rose tökéletesen adagolt információi és csavaros történetvezetése miatt sosem gondolnánk, ki áll a háttérben. Ahogy az események bonyolódnak végül, a történet csúcspontján kiderül a sokkoló igazság: valójában Sarah ölte meg a szeretőt, majd tudatosan férjére terelte a gyanút.

A tökéletes házasság

Rose, Jeneva

Borító ár
5 980 Ft
Kötött ár
5 382 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Rose, Jeneva
ISBN
9789635983582
Egyéb szerzőség
Szaszkó Gabriella (1987-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2026
Egyéb információk
392, [1] o.
Kiadás pontos dátuma
2026.04.06
Kiadó
Magnólia
Cikkszám
3001099180

Darabszám