A tó felett, a dombon

Gorbói Tamás novellái az ötvenes, hatvanas éveiket taposó férfiakról és nőkről szólnak. A szerző az előszóban szinte „megénekli” nemzedéke, „a nagy generáció” manifesztumát: „Mi belenőttünk az Illés-Metró-Omega szentháromságba... Mi növesztettük a hajunkat, addig, amíg el nem küldtek a fodrászhoz egy igazgatói intő kíséretében... A mi időnkben jött be a miniszoknya és a forrónadrág... Mi tíz évig vártunk egy telefonvonalra, és hat évet egy Wartburgra. Mi láttuk leomlani a szocializmust, és láttuk kivonulni a szovjeteket. Mi megünnepeltük a rendszerváltást, de a madzagról más nyalta le a mézet” stb. A nyolc történet róluk mesél, a problémáikról, a kapcsolataikról, a szerelmeikről, küzdelmeikről a kapuzárási pánikkal. És bár az egyes novellák más és más témát dolgoznak fel, és a hangulatuk is teljesen eltérő, a személyes életúttal való szembenézés mindegyikben jelen van.