Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Aimie Apigian könyve azzal a céllal íródott, hogy bemutassa, miként őrzi a test a traumát sejtszinten, hogyan alakítja át az idegrendszert a tartós stressz, és miért nem elegendő sok esetben a beszédterápia a gyógyuláshoz. A könyv előszavát Máté Gábor írta, ami jól jelzi a kötet szemléletét: a trauma nem pusztán pszichológiai élményként, hanem teljes testi-biológiai állapotként jelenik meg. A könyv elején Apigian saját történetével indít. Orvosként és kutatóként sokáig hagyományos tudományos keretek között gondolkodott, majd amikor komoly egészségügyi problémákkal szembesült, felismerte hogy a test és az érzelmi múlt elválaszthatatlanul összekapcsolódnak. Az első nagy egység azt magyarázza el, hogyan működik a test túlélési rendszere. Apigian szerint a trauma nem maga az esemény, hanem az a biológiai állapot, amely akkor alakul ki, amikor a szervezet túlterhelődik, és nem tudja biztonságosan feldolgozni a stresszt. A szerző hangsúlyozza: a traumatizált emberek teste gyakran úgy működik, mintha a veszély még mindig jelen lenne. Ez magyarázhatja a krónikus szorongást, a túlérzékenységet, az érzelmi zsibbadást vagy akár bizonyos testi betegségeket is. A második nagy rész arra fókuszál, miért ragaszkodik a test a traumához. Apigian különösen hangsúlyosnak tartja a korai kötődési sérüléseket és a gyermekkor szerepét: ha valaki korán elhanyagolást, kiszámíthatatlanságot vagy félelmet tapasztal, az idegrendszere később is fokozott készenléti állapotban maradhat. A kötet harmadik része a gyógyulás folyamatára koncentrál. Apigian itt mutatja be saját modelljét, amelynek alapja az idegrendszeri biztonság fokozatos újraépítése apró, ismétlődő testi tapasztalatokból. Nagy hangsúlyt kapnak a szomatikus gyakorlatok, a légzés, a testérzetek tudatosítása, a finom mozgásformák és az önszabályozási technikák. Apigian folyamatosan hangsúlyozza: a trauma adaptív túlélési mechanizmus. A test nem ellenségként jelenik meg, hanem olyan rendszerként, amely mindvégig megpróbálta életben tartani az embert. A felhasznált irodalom felsorolásával záruló kötet a téma iránt mélyebben érdeklődő laikusok figyelmére számíthat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

A testben őrzött múlt

Apigian, Aimie

Borító ár
6 490 Ft
Kötött ár
5 841 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Apigian, Aimie
ISBN
9789636302979
Egyéb szerzőség
Máté Gábor (1944-) (előszó);Szilágyi Eszter (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2026
Egyéb információk
327 o.
Kiadás pontos dátuma
2026.05.28
Kiadó
Good Life Books
Cikkszám
3001100928
Alcím
hogyan hatnak a feldolgozatlan traumák a testre, és hogyan indulhat el a gyógyulás

Darabszám